Tovatűnt lelki társamnak

 

Mindaz mi volt közöttünk,

Mit a bizalom szövetéből kötöttünk,

Elmállott az idő s a tér mentén haladva,

Ahogy a szakadás lecsorgott a kivarrott mentén szaladva,

A közös kabáton, mi egybefont minket,

Hisz viseltünk hasonló-sors-inget.

 

 

Belátom, az öröklét ideája hamis,

Mert elkopik még a gömbgrafitos öntöttvas is,

A testedben szétáradó felizzott hasis,

Nem más - túlcsorduló bukásod okát jelző kavics.

 

 

Árnyképed már oly tűnő, fakó,

Mily messze van Budapesttől Makó,

De megmaradsz egy igaz emlékként talán

Agykoponyám belső falán.

 

 

Tovatűnt lelki társamnak hozzászólásai

Szólj hozzá

0.018 mp