Szavak I. - Előszó

 

Az elhallgatott szavak

felmarták a számat,

Mint salétromos savak

a lenből készült vásznat.

 

Hogy ne égjen, ne fájjon,

Maradandó lyukat fejemen ne vájjon,

Sem arcomon és az ezzel összefüggő tájon,

Örök bélyeggé, csúfjeggyé ne váljon,

 

Hát letéptem a torkomat fojtogató sálat,

És levegőhöz jutván

kiköptem az összes vágyat

elbontó piszkosfehér nyálat,

kibuggyant a vérrel kevert vegyület,

így távozott a feltülemlett hevület,

a sárgás

-nem díszvacsora-mártás-

genny-gyület

(ezzel telve volt minden testüreg,

 belém töltötte inkvizíciós testület),

ami lábamról évekig levert,

amíg a ki nem mondott gondolat számban hevert,

mint elfelejtett, rejtett rab,

akár a fogaimhoz tapadt fejtett bab.

 

Így született e véres kötet,

nem több,

párszáz sornyi férges köpet.

 

Ajkamról szétfröccsent

ezernyi korábban szétolvadt,

s most hanggá összeforradt szókép,

visszakerült alám az elbitorolt szószék.

            A színpiszkos igazsággal megszakított csend

            Képükre dühös döbbenetet csent.

 

 

A kimondott szavak szétmarták a fülük.

Azóta van, hogy mind süket közülük.

 

Szavak I. - Előszó hozzászólásai

Szólj hozzá

0.029 mp