Tovatűnt lelki társamnak

 

Mindaz mi volt közöttünk,

Mit a bizalom szövetéből kötöttünk,

Elmállott az idő s a tér mentén haladva,

Ahogy a szakadás lecsorgott a kivarrott mentén szaladva,

A közös kabáton, mi egybefont minket,

Hisz viseltünk hasonló-sors-inget.

 

 

Belátom, az öröklét ideája hamis,

Mert elkopik még a gömbgrafitos öntöttvas is,

A testedben szétáradó felizzott hasis,

Nem más - túlcsorduló bukásod okát jelző kavics.

 

 

Árnyképed már oly tűnő, fakó,

Mily messze van Budapesttől Makó,

De megmaradsz egy igaz emlékként talán

Agykoponyám belső falán.

 

 

Pazarlás

 

Hány érzés volt, mit lelkemben melengettem

Majd hagytam felszállni az éterbe tova

A boldogság tékozlását magamnak megengedtem

Így nem lett örök örömöm tintával formázott nyoma.

 

Hány érzés volt, mit kacagva elöltem én

Szavakká nem fordíthatom őket már soha

Többé nem fogan belőlük nemes költemény

Hisz elillant szépségük múló bársonya.

 

 

Felépítve

 

A gyöngeség földönt

            S horizontálisan a földön – társad a lom

            Körbevesz papír-alom, szemét-halom

S ezt tétlen nézi a társadalom

S hogy eljön a társad – álom.

 

 

A gyöngeség földönt

            S horizontálisan a földön – társad a lom

            S nem tudod, minek élsz e Földön

Hisz körbevesz papír-alom, szemét-halom

S ezt tétlen

nézi a társadalom

télen

S hogy eljön a társad – álom

Úgy vélem.

 

 

 A gyöngeség földönt

            S horizontálisan a földön – társad a lom

            S nem tudod, minek élsz e Földön

Hisz körbevesz papír-alom, szemét-halom

S ezt tétlen

nézi a társadalom

Télen

is, és nyáron is

Szabadulna Tőled – akármi áron is

S hogy eljön a társad – álom

Úgy vélem

Vélem

Várom is

S összeáll a ledőlt várrom is.

 

 

Kegyelem

 

Könyökbe törölt könnyekbe fagyva

Fejét a könyvtárból elcsent könyvekbe hajtva

Isten megkönyörül rajta

        a szótlan kérést hallván

 

Örökül csak a szép emlékeket adva

Örömül

 

A bánatból felépült romok hamván

A hajtástól repedő

fehér papírlepedő haván

Engedvén, hagyván

Testét kihűlni a zord időben

Egy felcsillanó, utolsó, halvány

„Lesz még szőlő, lágy kenyér”-reménybe halván.

 

 

Fejedben járok

/Kép(zelet)-zavar, amit egy versláb cipő nélkül kavar/

 

 

Ahogy a lélek hálni jár Beléd

Mikor éjjel a lajtorján belép

Úgy szökkenek én kis fejedben

Tűsarkú cipőm nélkül

S meglehet arctalan vagyok és fejetlen

Még keblem és csípőm is fejletlen

Nem takar el leplem, mindenem fedetlen

Mezítláb megyek Feléd végül

s képzeletedben meztelen

Kelek át száraz lábbal agyvized tengerén

Eközben azon merengek én

Bár megmaradt mindenem

Mégsincs mit vesztenem.

 

Magunk között

 

Csak halkan közlöm,

Szólva magunk között:

Szenvedek rossz napotoktól,

S a hűvös, zord „jó napot!”-okból

Oly gyakran rám köszön

Utcán, téren, szűk közön,

Tömegközlekedési eszközön

Mint rám omló vízözön

A rám rontó híg közöny.

 

Meghívó

 MEGHÍVÓ

 

A Zöld Macska Diákpince

szeretettel meghívja Önt

 

2011. július 1-jén 19 órára

 

Belegi Márta Sendorma

 

„Könnycseppek útja”

című kiállításának megnyitójára, ahol a saját verseiből összeállított előadás hangzik el.

 

Közreműködik:

 Koltay Eszter (vers)

Szőke Ágnes (ének)

Szobonya Levente (gitár)

B.M.S. (vers)

 

Helyszín: Zöld Macska Diákpince, Budapest IX. kerület, Üllői út 95.

A tárlat megtekinthető 2011. július 1. és augusztus 14. között.

 

 

 

 

Szavak I. - Előszó

 

Az elhallgatott szavak

felmarták a számat,

Mint salétromos savak

a lenből készült vásznat.

 

Hogy ne égjen, ne fájjon,

Maradandó lyukat fejemen ne vájjon,

Sem arcomon és az ezzel összefüggő tájon,

Örök bélyeggé, csúfjeggyé ne váljon,

 

Hát letéptem a torkomat fojtogató sálat,

És levegőhöz jutván

kiköptem az összes vágyat

elbontó piszkosfehér nyálat,

kibuggyant a vérrel kevert vegyület,

így távozott a feltülemlett hevület,

a sárgás

-nem díszvacsora-mártás-

genny-gyület

(ezzel telve volt minden testüreg,

 belém töltötte inkvizíciós testület),

ami lábamról évekig levert,

amíg a ki nem mondott gondolat számban hevert,

mint elfelejtett, rejtett rab,

akár a fogaimhoz tapadt fejtett bab.

 

Így született e véres kötet,

nem több,

párszáz sornyi férges köpet.

 

Ajkamról szétfröccsent

ezernyi korábban szétolvadt,

s most hanggá összeforradt szókép,

visszakerült alám az elbitorolt szószék.

            A színpiszkos igazsággal megszakított csend

            Képükre dühös döbbenetet csent.

 

 

A kimondott szavak szétmarták a fülük.

Azóta van, hogy mind süket közülük.

 

0.006 mp